Az autizmus rendkívül összetett zavar, amely nagyon sok türelmet igényel. Tudni kell, hogy nincs két teljesen egyforma autista gyermek. Minden autista gyermek egyedi bánásmódot igényel, ami viszont közös bennük, hogy minden autizmusban érintett személy kapcsán fontos a feltétel nélküli elfogadás és a türelem, türelem, türelem.

 

Az autizmus a teljes személyiségüknek pusztán egy része. Gondolkodó, érző és sokféle tehetséggel, vagy éppen ügyetlenséggel megáldott lények, akik a személyiségfejlődés során folyamatos változásokon mennek keresztül. Senki nem látja előre, hogy ez a fejlődő személyiség mire lesz képes a jövőben. Felnőttként az a feladatunk, hogy túlnézzünk az autizmus jellemzőjén és ne kerüljön alacsonyra a mérce az érintett gyermekkel szemben, hiszen ha megérzi, hogy a körülötte lévő személyek nem hisznek benne, motiváció hiányában nem is lesz képes megvalósítani feladatait.

 

Kerüljünk egy lépéssel közelebb az autizmusban érintet gyermekekhez:

 

  • Nagy gondot okoz számunkra az elvont és kifejezésekkel tűzdelt nyelvjárás. Nem arról van szó, hogy nem figyel az utasításokra, hanem egyszerűen nem tudják értelmezni, amit mondunk nekik. Előfordulhat, hogy te a terem túlsó végéből szólítod őt, mégsem reagál semmit. Már ebben a helyzetben is megjelenik a feltétel nélküli elfogadás és türelem, hiszen részedről csak egy kis lépésre van szükség: „menj oda a gyermekhez, hajolj le hozzá, vagy szólítsd a nevén és egyszerű szavakkal mond el neki, amit szeretnél tőle.
    Pl. Tedd a rajzlapot az asztalra, most rajzolni fogunk. Ebből kiderül számára, hogy mit kérsz tőle és mi fog történni.

 

  • Teljesen összezavarja őket, ha azt mondod neki, hogy ez „gyerekjáték”. Főként akkor, ha nincs a közelben sem gyermek, sem játék. Összezavarja őt, mivel szó szerint értelmezi a szavakat, holott te csak azt szeretted volna neki mondani, hogy könnyen meg tudod oldani ezt a feladatot. A szólásokat, szójátékokat, következtetéseket, a kétértelmű szavakat, az árnyalatokat, metaforákat, gúnyt, illetve a célzásokat nem értik, ezért érdemes mellőzni a kommunikációnk során.

 

  • A gyermek korlátozott szókinccsel rendelkezik, olykor képtelen szavakba önteni érzéseit, nem egyszerű kifejeznie önmagát és érzelmeit, hiszen nem is ismeri azokat. Lehet, hogy szomorú vagy éhes, de ezt képtelen szavakban kifejezni, viszont mégis tudatni szeretné környezete számára. Éppen ezért érdemes nagyon odafigyelni és türelemmel végig nézni, hogy a nonverbális kommunikáció, a testbeszéd és a visszahúzódások hátterében milyen okok lehetnek. Ezek mind fontos tényezők, melyek részünkről türelmet és megértést kívánnak.

 

  • Az ellenkező eset, amikor a gyermek kommunikál, fejlettségi szintjét jóval meghaladva, bővebb szókinccsel vagy szövegkönyvek idézéseivel rendelkezik. Nem feltétlenül érti a szövegkifejezést, de megtanulta, hogy mely szövegrész hová illeszthető be és tudja, hogy ezekkel kivághatja magát bizonyos helyzetekből és így próbálja kompenzálni a nyelvi hiányosságait is.


Természetes, hogy mint ahogy én, úgy ők sem tudnak olyan környezetben tanulni, amely bármilyen szempontból zavaró. Valamint ha folyton azt éreztetik velük, hogy valamiben nem elég jók, kerülni fogják az új helyzeteket is, mivel előre tudják, hogy negatív kritikát fognak kapni.

 

Mindenkinek vannak erős területei, úgy nekik is!

 

Csak meg kell találni és szeretettel, türelemmel kicsalogatni a fejlődő személyiségükből. Tartsuk szem előtt, hogy egy dolgot NEM csak egyféleképpen lehet megvalósítani! Ezért képesnek kell lennünk a rugalmasságra, a türelemre, mert akkor nyert ügyünk van az autizmusban érintett gyermekekkel szemben.

Ne felejtsük el, hogy a gyermeket megdorgálni, amiért nem képes valamire, hiba! Ha viszont támogatjuk és melléállunk, a lehetőségek messze túlmutatnak azon, ami a jelenben van. Tekintsük egyfajta befektetésnek a jövőbe, amely minden bizonnyal meg fog térülni az autizmusban érintett gyermekek életében.

 

A három legfontosabb dolog a TÜRELEM, TÜRELEM  TÜRELEM!

 

Lépjünk túl azon, hogy mire nem képes egy autizmusban érintett gyermek. Ne az autista húzta határokat szemléljük, hanem azokat, melyeket a viselője kap tőle.

 


Lehet, hogy nem ügyesek a szemkontaktusban vagy a társalgásban, de vegyük figyelembe azt, hogy őszinték, nem hazudnak, nem csalnak a játékban, nem pletykálnak és nem ítélkeznek mások felett. Képesek az apró részletekre figyelni és nem mindennapi összpontosítással bírnak. Rengeteg új dolgot kaphatunk még tőlünk – a mi dolgunk csak annyi, hogy feltétel nélkül szeressük és neveljük őket, valamint várjunk türelemmel!  

 

 

Galla Nikolett,
gyógypedagógus,
Artis Centrum

icon

Hol talál minket?

Pozsonyi út 3321, Marina Park

Irodaépület I , 1. emelet

945 01 Komárom, Szlovákia

icon

Hívjon bátran!

Komárom: +421 944 577 257

icon

Írjon nekünk!

info@artiscentrum.sk