A gyermeknek a viselkedésére kapott jelzések adják meg az alapjait a világ működéséről alkotott képükhöz. Nagyon érzékenyen és pontosan fel tudják mérni a  környezetükben lévő emberek érzelmi állapotát. A viselkedésüket a körülöttük lévő felnőttekről és együttműködésükről mintázzák. Nagyon jól kiérzik a bizonytalanságot, a szülők egységét a nevelésben. Gyakran keresik a “rést a pajzson”, próbálgatják mit szabad, mit nem, hogyan kérjenek, tologatják a határokat.

 

Elsősorban figyeljük meg mi lehet az oka a manipulatív és hisztériás viselkedésnek. Ez az ok leggyakrabban a figyelemfelkeltési vágy lehet, akár ha a szülő elfoglalt, vagy ha testvér érkezik a családba. Konfliktust generál, hogy ezáltal is vele foglalkozzanak.

 

Sokszor előfordul, hogy ha a gyermek érzi a szülő határozatlanságát vagy a bizonytalan családi hátteret, akkor próbálja önmaga irányítása alá vonni a dolgokat, hogy számára kedvező feltételeket, biztonságot teremtsen. Lehetnek a hátérben félelmek egy helyzettől, helytől, amikről nem tud beszélni, de érzi, hogy támogatásra, figyelemre van szüksége a megnyugváshoz. Előfordulhat akkor is ha túl sok változás történik az életében, felbomlik egy megszokott rendszer, amelyeket nehezen dolgoz fel.

 

 

Nem könnyű megtartani az ingatag egyensúlytfeltétel nélküli szeretet és a fegyelmezés között. Sok szülő a béke és a csönd kedvéért inkább enged a gyermeknek. Ezzel is megerősítve bennük azt, hogy a cseles viselkedés hatásos módja a célok elérésének.

 

 

Fontos, hogy fektessünk le szabályokat, amelyek mellett mindenféle toporzékolás ellenére is kiállunk. Így megtanítjuk a gyermeknek, hogy az adott szónak értéke van, van egy határ, melynek átlépése következményekkel jár. Lényeges, hogy a gyermek érezze, hogy a szülők egységben hozták meg a szabályokat és egyikük sem engedékenyebb a másiknál. Sőt, érdemes megismertetni a nagyszülőket is a család alapszabályaival. Ugyanis megtörténhet, hogy a gyermek a nagyinak szót fogad majd, mert tudja, hogy azért jutalom jár és a szülőt érzelmileg is zsarolhatja “mert a nagyi ezt is megengedi/én csak a nagyinál szeretek aludni”.  


Ha fegyelmezünk, tartsunk ki a döntésünk mellett és ne sajnáljuk meg a gyermeket idő előtt, mivel így azt érzi majd, hogy a szülő nem kitartó és úgysem gondolja komolyan amit mond, ilyenkor a gyerek ismételten nem az elvárt módon fog viselkedni. A legtöbb esetben igyekezzünk az elvárt viselkedésmintára reagálni, ezáltal megerősítve, hogy figyelmet nyer ha szépen kér, vagy cselekszik. Ha a nyafogásra reagálunk minden alkalommal, elérjük, hogy a figyelem felkeltésére a sírás, vagy dühkitörés lesz a gyermek eszköze, mellyel gyors előnyhöz jut, ahelyett, hogy türelmet gyakorolna.

 

A következetesség odafigyelést igényel, de célravezető. Legjobb, ha határozottak vagyunk és figyelmesek, így a gyermek mindig tudja mire számíthat, ha egy adott magatartásmintát választ. Emellett biztosítsuk számára a biztos és támogató hátteret, hogy mindig merjen hozzánk fordulni ha valami bántja és bátran beszélhessen a nehézségeiről.

 

 

Sztankó Evelin,
pszichológus,
Artis Centrum